First

Fáradtságom jelképeként elnyomok egy nagy ásítást, majd magamra ráncigálom a szobalány felszerelést. A fekete ruha és a hozzátartozó fehér kötény egyáltalán nem a kedvenc öltözékem. Gyűlölöm. Tulajdonképpen azért hálás vagyok, amiért nem egy rongyba bújtatnak, meg legalább valamennyire kiemeli az alakom.
Kifújom a szemembe lógó barna tincseimet, ami megint visszahullik a szemembe. Ezt eljátszom még egy párszor, végül kiakadok és hátracsatolom frufrumat. Legalább így se zavar munka közben.
Kilépek az öltözőből, ami a személyzetnek van fenntartva. Világos, a szálloda türkiz és sárga színeivel ellátott folyosón haladok végig. Befordulok jobbra az egyik sarkon, majd egyenesen a raktárhoz sietek, ahol a törlőrongyok, tisztító szerek és egyéb ilyesfajta cuccokkal telepakolt kocsik.
Előhozom a sajátomat, ami egy Brooke Davis névvel van megcímkézve. Az előbbi úton haladok vissza, de most a másik irányba fordulok. Az irány a személyfelvonóig visz. Ismét a negyedik emelettel kezdek, ahol a lakosztályok vannak.
A lift filmbeli csilingeléssel jelzi, hogy a megfelelő szintig jutottam. A fehér ajtó kinyílik, és elém tárul a széles és hosszú folyosó, a maga egyéni bájával. A falak sárga, bézs és türkiz színben pompáznak. A padlón fehér szőnyeg fut végig, ezzel is kihangsúlyozva a luxust, na meg az ország meleg éghajlatát. Egyszóval a tengert.
Feszengve tolom végig a kocsit a számomra kijelölt szobáig, ami az 555-ös. Megállok, majd kettőt kopogok a bézs színnel mázolt ajtón, választ várok.
- Takarítás - kiáltok be, valószínűleg nincs bent senki.
Előveszem a személyzeti kártyámat, végighúzom a kijelölt helyen, majd benyitok. Tényleg nincs idebent egy lélek sem. Minden délután kérte a takarítást, gondolom elment, hogy nyugodtan végezzem a munkám.
Ha azt mondom, hogy kész káosz van, akkor nem túlzok. Ruha darabok szint mindenhol. Chipses zacskók szanaszét. Pár szék felborítva az étkezőben, és a nappaliban lévő dohányzóasztal szintén. Takarítást vállaltam, nem azt, hogy lakhatóvá tegyem ezt a szeméttelepet.
A felfordulástól eltekintve ez az egyik kedvenc helyem, bármilyen drága is. Luxus és elzárt. Nem tudom ki vehette ki, de nagyon figyelhet arra hogy ténylegesen kizárja a külvilágot. Hatalmas ablakok vannak, rajtuk óriási sötétítőkkel. Egy apró fény sem jut be az ablakokból. Bekukkantani ide lehetetlen. Az illető szörnyen paranoiás lehet, vagy csak népszerű.
Értelmetlen arckifejezéssel állok a szoba közepén. Körülnézek. Még a szag is borzasztó. Az ablakhoz sietek és elhúzom a sötétítőt, ezzel fényt hozva a szobába. A kellemetlen szag eltüntetése érdekében kinyitom az erkélyajtót. Jól jön ide a friss levegő.
Kötényem zsebéből előveszem a cédulát amin rajta van, hogy a szoba lakója milyen szolgáltatásokat vár el. Minden legyen rendben. Tehát össze kell pakolnom, szennyest szedni majd kimosni, illetve visszahozni. De várjunk, itt melyik a szennyes?!
Elhatározom magam a hatékony és gyors munkára. Kiveszek a kocsi aljából egy zöld műanyag kosarat, a nappaliban felkapom a földre vágott pólókat. Valójában sok vicces és bandás felsőt találok, ez azt jelenti hogy akit itt lakik nem olyan idős..sőt fiatal. Bár a szagból is rájöhettem volna. Ezután leteszem a kosarat és az étkezőbe veszem az irányt. Felállítom a székeket majd kicsit elpakolok. Visszasietek a nappaliba, ott is helyreteszem a felborult asztalt. Kezembe veszem a kosarat és megszemlélem a helyiséget. Itt végeztek a pakolással.
Nappali után a hálószobába indulok. Szerencse, hogy ezt a részt rendben tartja. Pár papírgalacsinon kívül nem szedek fel mást, és ágyneműt cserélek. A bőröndjét viszont tárva nyitva hagyta, a cuccai pedig szinte tornyosra vannak beledobálva.
A szemét és szennyes gyűjtés után rászánom magam, hogy takarítsak. Portörléssel kezdek, aztán ahol kell felmosok, ezután felporszívózom a padlót. A hálóban beágyazok helyette, majd becsukom az erkélyajtót. Nem tudom eldönteni, hogy az itt élő férfi csak szimplán trehány és lusta, vagy csak nincs ideje ilyesmivel foglalkozni.
A tévé távirányítóját vagy fél órája keresem, végül megtalálom a kanapé alatt. A készülék mellé rakom, hogy megtalálja. A szétdobált párnákat a helyükre rakom, majd a dohányzóasztalon lévő tálcát és poharakat a kocsira rakom. Majd beadom a konyhára. A fürdőszobát rendben találom, csupán a törölközőket és a szappanokat cserélem ki.
Éppen a függönyöket igazítom a helyükre, hogy mégiscsak úgy legyen ahogy a vendég akarja. Ekkor az ajtó kitárul mögöttem.
- Nem fontos - szólal meg egy idegen hang, mire összerezzenek. Gyorsan megfordulok, így szembe találom magam a lakóval. Szőke haja felzselézve áll, mélykék szemei érzéstelenül mérnek végig, arca fáradt. Egyszerűen van felöltözve, fekete szakadt nadrág és egy szintén fekete felső. Alsó ajkában pedig egy fekete karika. Hiresség létére kinézetén ez nem látszik meg. Egyáltalán nem mutassa ki, hogy bármit megtehet. Már én is hallottam a bandájáról. Sydneyben ki az aki ne hallott volna róluk? Ezért tudom, hogy simán megengedhetne magának drágább ruhákat.
Amúgy szeretem a zenéjüket, de nem vagyok rajongó. Egy koncerten sem voltam, és még poszterem sincs. Pedig a korombeliek ölni tudnak értük.
Viszont muszáj közömbösnek lennem vele, hiszen ő is csak egy vendég és kényelemben, illetve nyugalomban kell részesülnie. Ha bennem is egy fanatikust látna, nem lennék jó személyzet. Muszáj, hogy egy egyszerű takarítónak nézzen. Ezt a munkát meg kell becsülnöm, nagyon sokat segít.
- Ahogy kéri, uram - válaszolok illedelmesen, és úgy hagyom a függönyöket.
- Tegezz, a picsába már - közli velem fáradtan. A kanapéhoz sétál, majd lazán ledobja magát. Benyúl a kanapé alá, de üresen húzza ki kezét. Kérdőn néz rám, aki csak mozdulatlanul áll. - Hogy hívnak?
- Engem, uram? - kérdezek vissza, de Luke lenéző tekintete miatt észbe kapok. Muszáj tegeznem. - Brooke vagyok - idegesen gyűrni kezdem a kötényemet.
- Rendben, akkor Brooke hol van a távirányító? - felvont szemöldökkel tekint rám. Válasz helyett felveszem a tévé mellől és a kezébe adom a kényelmesen dögledező srácnak. - Örvendek - motyogja az orra alatt.
Az a véleményem róla, hogy egy beképzelt rocksztár. Igen, azért vagyok itt hogy kiszolgáljam, de egy köszönöm szót mégis csak kinyöghetne. Aztán elgondolkodom, hogy röpke pár perc után akarom elítélni. Miközben semmit sem tudok a szakmájáról. Bizonyára rossz napja van, toleránsnak kell lennem vele szemben.
Végszóra esett be, nekem pedig nincs több munkám itt, így távozni készülök.
- Esetleg óhajtasz még valamit? - kérdezem illedelmesen távozásom előtt. Mintha csak szívességet tenne, rám néz. Bevallom, hogy a hideg is kiráz a fejem tetejétől a talpamig. Nem azért mert lenyűgöz, ellenkezőleg. Kék szemeiben nem látok mást, csak megvetést és undort. Fogalmam sincs miért.
- Hát olyat biztos nem amire mások szoktak megkérni - gúnyosan elvigyorodik, majd feláll a kanapéról. A bárpulthoz sétál, majd elemel egy doboz sört. Hangos pisszegéssel nyílik ki a fémdoboz. Kortyol belőle párat.
Én pedig csak ott állok. Megalázva, de inkább értetlenkedve. Az elmém és az indulataim harcolnak egymással. Szó nélkül hagyjam? Ő egy vendég, nem vitatkozhatok vele. Úgy néz rám mintha mindent tudna rólam. A megvető pillantásairól ne is beszéljünk.
- Már megbocsáss, de ezt mégis hogy kéne értenem? - emelkedik meg hangom kicsit.
- Nekem aztán mindegy - rántja meg vállát egy jó adag nem törődéssel.
Kilép a pult mögül, kikerül, majd újra a kanapéhoz megy. De most nem nyúlt végig rajta, csak leül, lábát az asztalra helyezi, az asztalon lévő édességtálat pedig ölébe veszi és enni kezd mintha ott se lennék.
A szívem a torkomban dobog, nem hiszel hogy ilyen helyzetbe kerültem. Eddig sosem volt probléma a munkám miatt. Erre éppen egy tővel alig idősebb srác kedve szerint felborítja ezt. Sietősen a tévé elé állok, hogy másra ne is tudjon figyelni, csak rám.
- Mi a francot akarsz?! - dörren fel idegesen és meg sem próbál a mögöttem lévő kosárlabda meccsre figyelni, tudja, hogy nincs értelme. Azt is tudja, hogy válaszokat kell adni azért hogy megszabaduljon tőlem. De mégsem tudok határozott lenni. Inkább kétsébeesettségem tükröződik arcomon.
- Magyarázatot kérek a szavaidról! Mégis mire céloztál amikor azt mondtad hogy olyat biztos nem kérsz amit mások?
- Ugyanmár, ne tettesd a hülyét. Az vagy - végignéz rajtam, de undorodáson kívül mást nem látok tekintetében. Hirtelen az ereimben folyó vér az arcomba tódul, a szívem gyorsabban kezd verni. Ideges vagyok, mégis igyekszem hidegvérűen viselkedni.
- Mégis honnan tudsz erről? - kérdezem suttogva. Remegek. Ő nem tulajdonit annyi figyelmet erre a beszélgetésre mint én.
- A fickó az emeletről tegnap este elég sok pénzt nyomott a kezedbe, és tuti nem azért mert takarítottál neki - gúnyolódik. - Meg ha láttad volna magad, te is rájöttél volna hogy mi történt a szoba falai keretében.
Gyomrom összerándul, kezem izzadni kezd. Erre most mit fogok válaszolni. Hogy lehettem ilyen idióta?! Egy vendéggel konfliktust kezdeni... akár ki is rúghatnak ha panaszt tesz.
- Nem tudsz rólam az égvilágon semmit! - hevesen rázom a fejem. - Fogalmad sincs hogy mit miért teszek. Megköszönném ha nem néznél rám ennyire undorodva.
- Köszönöm, már nem kell a segítséged, elmehetsz Brooke - figyelmet sem fordítva szavaimra int az ajtó felé.
Szememet égetik a könnyek. Gyorsan elfordulok hogy ne lássa őket. Kézfejemmel hevesen letörlöm az arcomon legördülő cseppeket és a kocsimhoz lépek, majd szégyenteljesen elhagyom az 555-ös szobát.

Zeroth

Meleg szellő csapja meg arcom Sydney városában, miközben kilépek az kánikulás levegőre. Az utcákon forró levegő jár, hiába van este. Lámpák és felhőkarcolók fénye világítja meg előttem az utakat. 

Sarkam kopogása visszahangzik a most rendkívül csendes utcán, ami Sydney egyik legforgalmasabb területe. Az éjszakai fények a sarkon túl már feltűnnek, nyugtatólag hat rám a forgalom zaja. Testem felhevül az este fényeinek hatására. Keserű mosoly jelenik meg az arcomon. Idegesen szorongatom a bőrkabátom zsebében lévő telefonom, miközben az estén futtatom az agyam.
Vajon mennyi pénzt tudok majd összeszedni? Húsz dollárt? Talán ötvenet? Esetleg százat? Holnap le kell adnom a számlákat, nem akarok ismét késedelmi díjjal 'büszkélkedni'. Remélem nagy forgalom lesz, és akkor visszatudok menni ha szerencsés leszek.
Holnap hétfő, nekem pedig ott van a középiskola. Végzős vagyok és ez egy húzós év. Ha ezt elvégzem, talán egyetemre megyek. Ha mégsem akkor ez megalapozhatja a jövőmet profi festőként. Ha elvégeztem, enyém a világ. Képletesen.
Világmegváltó gondolataimat félretéve fordulok be a sarkon, ahol már ott díszeleg a város egyik legnépszerűbb szórakozóhelye. Sokan járnak oda, teljes diszkréció vonatkozik a VIP tagokra, akik jutalomként megfizetik, hogy némely este megforduljanak ott, hiszen hozzám hasonló lányok elárasztják a helyet, akik mindent megtesznek, hogy egy kis pénz üsse a markukat. Pletykák járnak arról, hogy egyéb politikusok és hírességek is járnak ide, hogy kiélvezzék magukat, illetve a lányokat. Mindenki hallott már a Daylight-ról.
Belököm az üvegajtót, majd a sárga szőnyeggel ellátott lépcsősoron leszaladva a cigi mentes részlegre veszem az irányt. A narancssárga ajtó kinyílik előttem, így elém tárul a Daylight szórakozóhely egy része. A zene nem hangosan szól, így meglehet érteni egymás szavát, viszont a táncoláshoz elegendő a hangerő. A levegő tiszta, friss és hűvös, hála a jó légkondinak. Ha nem lenne, akkor mindenki kidőlne már a melegtől. A hely nem mondható barátságtalannak, a falakon sok szép kép és festmény villog. Az egyik az én művem. Ha egy poros, büdös kocsmáról lenne szó, még a macska se járna ide.
Felmutatom a személyimet és a bérletemet a biztonsági őrnek, aki készségesen tovább enged. Ben, biccent amikor meglát. Már megszokott, gyakori vendég vagyok itt.
Az éves bérletem egy vagyonba került, viszont Ben kisegített egy kis pénzzel és erre is futotta. Úgy gondoltam, egyszeri fizetést igényel csak, és többször is megtérül  majd az ára.
A női mosdóba veszem az irányt, ahol ismét sor tolong. Beállok a sorba, közben végigmérem az embereket. Egy csomó öltönyös férfi ül egyedül egy pohár alkohol kíséretében, vannak fiatalabbak is. Talán kiskorúak, akik valahogy bejutottak. A neon fényeknek köszönhetően látom az arcukat az embereknek. Így megtudom különböztetni, hogy ki tűnik tisztességesnek és ki nem.
Végre bejutok a parányi fülkébe, ahol előkotrom a ma estére tartogatott ruhámat. Leszenvedem magamról a szobalány felszerelést, amit úgy utálok. Középiskola után egy szállodában dolgozom. Sajna az a pénz is kevés a megélhetésemhez. Összehajtogatva a fekete bőrtáskám mélyére bújtatom. Előrángatom a sárga miniruhámat, amiben kicsit feszengek, de azt hiszem sikerült megszoknom. A férfiak mohó tekintetét is elnézem, ez csak előny számomra.
A rend kedvéért lehúzom a vécét magam után, és beengedem a már türelmetlen velem egykorú lányt. A fülkékkel szemben egy hatalmas tükörfalat húztak fel. Előszedem a smink készletem, a szemem erős feketére húzom, majd kissé elkenem a szemhéjamon. Ajkaimat vérvörös rúzzsal változtatom meg.
Elégedetten nézek a tükörbe, mégis elgondolkodom azon, mi lesz ha nem keresek ma pénzt ilyen tisztességtelen módon. Nem merek jobban belegondolni, hogy hova jutottam, mivel akkor a depresszió legmélyebb pontjára kerülnék. Onnan pedig nem kellemes dolog kijönni. Inkább feladom az összes elvemet és tisztességemet. Nem fogom ezt csinálni örökké. Még csak fél év és abbahagyom ezt az egész undorító dolgot, amit művelek, csak mert muszáj. Ez hülyeség.
Kilépek a mellékhelyiség ajtaján, és megpillantom az asztaloknál ülő személyeket, valamint a DJ zenéjére táncoló fiatalokat és azokat akik a pultnál rendelnek, vagy csak szimplán ott ülnek. Igyekszem semlegesen viselkedni. Végigsimítok a ruhámon és biztosan ülök le az egyik bárszékre.
- Ben, a szokásosat - nyújtom fel a kezem egy magabiztos mozdulattal, mire felém fordul. Gyorsan kiszolgálja az aktuális rendelőt, és már adja is a narancsvodkámat. - Köszönöm szépen.
- Mi a helyzet, Brooke? - néz rám mosolyogva. Barna szemei aranyosan csillognak és szőke haja kissé kócosan virít a fején. Már az elején szimpatikus srác volt. Sokszor kisegített, ha bajban voltam.
- Unom már ezt a helyzetet - motyogom, majd beleiszom az italomba.
- Ne mond ezt! Tartsd magad, még csak egy kicsi és vége - győzköd. - Tudod, hogy segítenek, de nekem sincs sok - szabadkozik zavartan.
- Jaj, nem azért mondom - rázom a fejemet. - Csak kemény dolog ez. Lassan egy éve ezt csinálom. Nem gondoltam, hogy ennyi gond lesz az iskolával.
- Sajnálom, B. Davis - hajol át a barna pulton és magához von. Beszívom a tőlem három évvel idősebb srác illatát, majd szoroson ölelem.
- Menj dolgozni! Ha körülöttem legyeskedsz, ma nem szerzek pénzt - eresztem el, majd lökdösöm a várakozó vendégek felé.
Rám kacsintott, mire elmosolyodtam. Nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy több is lehetne köztünk, mint barátság. Csakhogy az ő szíve már foglalt, menyasszonya van. A csajszi jófej, tehát sok boldogságot nekik. Megérdemlik.
Elterelem a bánatos gondolatokat, és az üvegemet a kezembe veszem, majd a zöld szivószálat a számhoz emelem, hogy a szomjúságomat enyhítsem egy kis frissítővel. Az üveg kissé hideg és párás, valószinűleg a hűtőből került hozzám. Előveszem a legcsábitóbb mosolyomat és a társaság felé fordulok. Látszólagos unalmat tettetek, ezzel tudatva mindenkivel, hogy kapható vagyok.
Pár perc múlva Ben kocogtatja meg a vállam s elém tol egy 'Sex on the Beach' nevezetű koktélt, kis zöld esernyővel. Huncut mosolyra húzódik a szája.
- Ő küldi - mutat rá egy huszas évei végén járó pasasra, aki kék, V kivágású pólót visel, rajta egy fekete dzsekivel. Csőnadrágja rásimul karcsú lábaira. Egész jól néz ki. Nem tűnik józannak, de nem is részeg.
- Ki ez a hapsi? - kérdezem a mögöttem pakolászó Bent, általában tudja, hogy kik fordulnak meg itt.
- Úgy tudom, valami vállalat másod elnöke. Többször is járt itt, múlt héten Rachelt vitte. Könnyen megkapod, és bőkezű - tudatja velem, amit egy halk köszönömmel tudok le, mivel a pasas máris közeledik felém.
- Hello, gyönyörűm - simít végig a hátamon - Szabad tudnom e csodálatos hölgy nevét?
Huszas évei végét járó hapsi, kidolgozott izmok, semmi felesleg. Barna haj, és barna szem. Bőr színe alapján szerintem spanyol vagy latin származású, olcsó kölni és csapnivaló udvarlási tehetség.
- Brooke - felelem. - Na és téged?
- Félix. Szeretnélek kicsit megismerni...közelebbről. Nincs kedved ezt egy nyugodtabb helyen folytatni? Itt lakom a közelben - ajánlkozik, majd egy kanos mosoly fut végig arcán.
- Rendben - erőltetek egy kis mosolyt az arcomra. - Hívsz taxit?
Előveszi a mobilját, én addig jelzek Bennek, hogy megyek. Nem voltam túl sokat egyedül, viszont ahogy ő szokta mondani, kapósabb vagyok, mint boltban a durex.
- Indulhatunk - kezét a derekamra helyezi, én pedig megindulok utána a magassarkúmon. Meg sem próbálkozom beszélgetni vele, ez nem randi. Általában egymás nevét sem tudjuk. Ez csak ''illem''.
A narancssárga ajtó kivágódik előttem, Felix tartja amíg kimegyek raja, szinte érzem perzselő tekintetét, ahogyan végigméri a fenekem. Ha tehetném felpofoznám, azért én sem vagyok egy tárgy amit kedved szerint nézegethetsz. Bár, ez a munkám...
A lépcsőn megyünk felfelé. Én erőltetett mosollyal, ő pedig boldogsággal tele. Férfiak. Csak a szex. Hirtelen megérzem kezét a fenekem, de nem szólok semmit. Gyorsabbra veszem a tempót, hogy minél előbb kiérjek.
Hirtelen megcsapott a meleg levegő. Ritka eset ha itt hideg van. Jönne már az a taxi. Csak essünk túl rajta, és akkor visszajöhetek. Nem kell sokáig várni rá, hamarosan lefékez előttünk. Én pedig boldogan ülök be.
Félix mellém ül, majd lediktálja a lakás címét. Útközben kezem a combomat cirógatja, és egyre beljebb halad. Keze elkalandozik, ezért megrovó tekintetemmel kell fegyelmeznem. 

- Mindjárt - súgom kicsit halkabban a keze hatására.
A taxisofőr gyorsan vezet, amiért magamba hálát is adok neki. Nem sokára megérkeztünk egy lépcsőház elé. Félix kifizette a taxit, majd az elhajtott. Esti partnerem pedig előkotorja a kulcsát a farzsebéből.
- Megvagy - jelenti ki szörnyen bölcsen, majd kitárja az ajtót. Ismét beenged maga előtt, keményen belemarkol a fenekembe, majd férfiasan felnevetett. Kezdem azt hinni, hogy többet ivott a kelleténél és mégsem józan. Megnyomja a lift hivógombját, majd egy egyszerű mozdulattal a fémajtónak nyom.
Nyakamat csókolgatja, keze még mindig a fenekemet markolássza. Halk nyögések hagyják el ajkaimat. Kezem levándorol férfiasságához, majd belemarkol. Már kemény. Halk morgás kúszik ki belőle. Ezek szerint jó munkát végzek.
A lift csilingel, ezzel jelezve, hogy húzzunk erről a területről. Félix rekordsebességgel nyomja meg a gombot, és utána máris lecsap ajkaimra. Az alkohol keveredik a nyálával, amitől undorodom. Gyorsan le kell rendeznem vele, ha nem akarok üres kézzel hazamenni. Visszacsókolom, majd puha barna hajába túrok, csókcsatánk akadálya a lakás ajtaja.
Elbíbelődik a zárral, mikor végre kinyitja betol maga előtt, és becsapja az ajtót. Újra nekem esik, majd nem éppen gyengéden ledönt az ágyra. Szinte kinyomja belőlem a szuszt. Keze már rég olyan helyeken jár, ami rendesen az intim zónába tartozik. Bár az enyém is.
A ruháktól hamar megszabadulunk, nem vesz sok időt igénybe míg én levetem a sárga miniruhámat. Viszont az ő övével meggyűlik a bajom, de kezelem a helyzetet.
Merev péniszét szeretné belém csúsztatni, de egy határozott mozdulattal ellököm magamtól.
- Két kikötésem van - közlöm a felettem ágaskodó férfival. - Az első a védekezés, a második a pénz.
Egy percig hitetlenkedve néz rám, mintha hülyéskednék, és folytatni akarja. Azonban szilárdan tartom magam a kikötésemhez.
- Ne csináld ezt, lássunk neki - röhög fel, majd markolássza a melleimet.
- Komolyan mondtam - rázom le magamról mocskos kezet. Határozottan nézek rá, arcom már forr a méregtől.
- Oké - rázza meg a fejét megadóan, a földön lévő nadrágjából kihúz egy óvszert, amit kibont, majd felgörget. Visszapattan az ágyra, majd ismét felém tornyosul. - Csináljuk - néz rajtam végig szenvedéllyel a szemében.
- Mindjárt - kúszok ki alóla, majd a nadrágjában kezdek kotorászni. Megtalálom a pénztárcáját, majd egy kicsit dollárt húzok ki mint illene. Begyűrtem a táskám egyik zsebébe.
- Mit csinálsz? - kérdezi, mire megvillantom a legszexibb mosolyom.
- Csak elvettem azt, ami már az enyém - mondtam halkan, mire felsóhajtott, fel sem fogja mennyi pénzt nyúltam le tőle.
- Gyere már ide - ránt maga alá. Nem sokat várakozik, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Most hogy megvan ami kell, boldogabban állok a dologhoz. Szerencsére még mindig betudom fizetni a lakbért, így nem kerülök utcára. A jövő egyenlőre az én irányításom alatt van. 

Prologe

Mit csinálnál, ha nem lenne elég kereseted a főiskolára, lakásod fenntartására és egyéb kiadásaidra? Hogyan próbálnál meg több pénzhez jutni? Te képes lennél feladni az elveidet, hogy a hatalmas város, Sydney ne gyűrjön maga alá? Hajlandó lennél kiszolgáltatott nővé válni már tizenévesen, hogy elérd az álmaidat?

Brooke Davisnek nincs más választása, prostituáltnak áll boldogulása érdekében. Aztán egyszer csak találkozik Luke Hemmingssel. Életük szép lassan megváltozik, de hiába szeretnek egymásba, saját gátlásaik akadályozzák őket. Rengeteg fájdalom, kimondatlan szavak, és legvégül egy tragikus eset, ami mindenkit rádöbbent arra, milyen múlandó az élet.